Általános probléma, hogy nincs időnk semmire. Szól a főnök, hogy ezt meg azt meg amazt meg kéne csinálni bizonyos időn belül és a határidők markában a minőség, az ötletek kreatív áramlása visszakerül valahová a tudat alá, elmerülve az emlékezet mélyrétegeiben, hozzáférhetetlenül elszeparálódva a még tudatosítható és megvalósítható gondolatoktól.

Ha szorít az idő nem kezd el az ember gondolkodni azon, hogy ez vagy az a betűtípus illik-e jobban a háttérhez vagy hogy hogyan tudna elmesélni egy történetet - legyen az egy szimpla dokumentumtöredék egy kiállításról vagy egy útibeszámoló vagy bármi egyéb - egy kicsit másképpen, hogyan lehetne mást kihagyni, mást meghagyni, más oldalról megközelíteni az egészet.

Azt hittem, hogy ha majd egy "művészeti egyesületnek" kell videókat vágnom, lesz időm minden apró részletet kidolgozni. Pedig dehogy, itt is ugyanúgy rohan mindenki a saját dolga után, lohol a határidők betartásáért. Csak persze itt az utolsó napokban kezd el dolgozni az ember egy-egy projekten, így izgalmasabb. Talán ez a bolgár életstílussal magyarázható, nem is tudom... Beleszeret az ember előbb-utóbb az itteniek életvitelébe, és lehetetlenség nem megszeretni az egyesületben/ért dolgozó személyeket.

Így is százszor jobb, nyugisabb, ugyanakkor izgalmasabb és érdekesebb itt dolgozni, mint mondjuk egy TV-ben... Nem mondom, nem panaszkodhatom...

Most viszont mennem kell vissza dolgozni mert szorít a határidő... :Д 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.