Már nem először járok Lovech-ban, és még mindig akad egy csomó látnivaló amit el lehet rakni későbbre...

Persze legtöbbször csak átutazóban, épp-hogy sietve-szaladva, mobilt előrántva sikerült elkapnom valamit a város hangulatából... Előre szólok, a legszebb részeket sikerült nem lefényképezni (ez a Varosha - "óvárosi" rész, ami inkább egy skanzenre hasonlít, mint óvárosra, viszont meglepő módon emberek is laknak a csendes kis utcákban), de arra ott van a net, ha valakit érdekel, ezeknél a képeknél úgyis csak annak nincsenek jobb képei, aki nem akarja hogy legyenek... 

 Lehet hogy nem ez a legszebb épület a belvárosban...

Errefelé színesek a házak

Éljenek sokáig a komcsi-retró hotelek!

Az impozáns (és talán egyetlen) belvárosi többsávos autóút

Lovech az angol wikipédia szerint egy ötvenezres bolgár kisváros a Balkán-hegység által körülhatárolva (a bolgár wiki már ennél visszafogottabb, kb 40 ezer lakost említ). Azok között az önkéntesek között viszont, akikkel kapcsolatban vagyok, csak egy unalmas porfészek...

A helyi látnivalók közül a legnevezetesebb az eredetileg 1874-ben átadott zárt híd (a helyiek csak "Покрит мост"-ként emlegetik), amit 1982-ben újítottak fel. Az Osam, (ez vajon "Nyolc" akar lenni?!) nevű folyó felett átívelő, üzletekkel és kávézókkal rogyásig megtömött híd gyakorlatilag a város főutcájának felel meg; itt a legnagyobb a (gyalogos) forgalom. 

Az Osam folyó a várost két részre tagolja: egyrészről van a régi (Varosha) és az új, lakótömbökkel sűrűbben megszórt rész. A legtöbb ember általában az újváros környékéről érkezik (itt van a buszpályaudvar és a taxiállomás is), de jó dologk a híd túloldalán, a Varosha városrészben vannak (vajon ez a szó csak véletlenül hasonlít, vagy ugyanazt jelenti mint magyarul?!).

A címer is valami hasonló...

Ez már a túloldalon van, a város főterén... Innen jobbra található a törtéenlmi belváros.

A Varosha-ról kikövezett ösvény vezet a város egyik legmagasabb pontjára, az Alexander Nevski szoborhoz...

Itt van a híres lovech-i erőd is, ami a domb tetején áll, így lentről mindenhonnan jól látszik, és általában ez az az ojjektum, amit az ember észrevesz.

Levski vigyáz a városra, nehogy megint jöjjön egy török invázió...

Ilyen a kilátás fentről

Cédric Pronnier francia önkéntes Lovech-ben. (vagy Lovech-ban?!)

Nincs egyedül, a "spanyol delegáció" tagjain kivül (Ismáel és Pili) még egy olasz lány dolgozik a kisvárosban, vagy tesz úgy, mintha lenne munka. 

A hivatali órákat kötelezően a számitógép előtt kell tölteni, viszont Cédric szabadidejében szivesen foglalkozik számára értelmesebbnek gondolt dolgokkal, mint pl. zsonglőrjátékok és egyebek. Cajnos a cirkuszos projekt nem jött össze, igy most gyerekeknek tart workshopot elvileg, gyakorlatilag ideje nagy részét az alvás - főzés - zsonglőrködés szentháromság tölti ki.

Gondolkodik rajta, hogy hamarabb befejezi a projektjét, mint ahogy azt hivatalosan lehetne (kilép?! felmond!?), de ez azon múlik, hogy összejön-e a woof!-os meló (ez gyakorlatilag egy biofarm, ahol félnomád életformában lehet átvészelni tetszés szerinti időintervallumot az életedből)...

Cédric meglátogatott Devetakiban és bár néha úgy éreztem a körülmények nem mindig feleltek meg az elvárásainak (előitéletes lennék a franciákkal szemben?! - erre még nem is gondoltam, bár elképzelhető...), azért egészséges (?!) sovinizmusa ellenére lehet vele viccelődni franciaságról, büszkeségről és nemzeti öntudatról, és ezen a viccen is nevetett mikor elmeséltem neki:

- Hol barnul le a francia katona először? 

- A hóna alatt...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.